Akiket olvasok.

Egy anya eléri álmai alakját....

Az átalakulásom története külső és belső egyaránt... Gyermekeim nevelése mellett állok neki a rám szabott diétának és mozgásnak..

Friss topikok

Tegnap péntek

2012.02.11. 13:52

szerző: B.-né Erika

Tegnap péntek ma szombat = ténymegállapítás...

A tegnapi napom jóra sikerült 10 km- t koriztam, úgy kezdődött, hogy lementünk, az egész család a tóra, én tavaly nem igazán sőt tavaly előtt is, nem igazán koriztam mert súlyos egyéniség voltam és nem kívántam a mozgás ezen formáját.. Még évekkel ezelőtt vettem a korim 38-as amibe mára a lányom is belenőtt és a múltkor betegségem előtt 1 nappal a lányom korizott benne TEHÁT én tegnap koriztam hosszú évek óta először felszabadultan róttam a köröket és bemelegítés gyanánt 4 kör .) majd runkeepert használva meg sem álltam a 10 km-ig :)
milyen teljesítményorientált lettem :) na jó volt benne 2 kör amikor unokaöcsémet pesztrálva mentem mellette fele olyan sebességgel, de úgy éreztem ez belefér és amikor mondta a kis teló, hogy 7 km, már tudtam ha rám sötétedik akkor is meglesz a 10es :) és megvan, fáj a popóm meg izomlázam is van, bár az lehet attól, hogy csütörtökön meglátogattam a helyi edző termet és amit a hintaállványnál szoktam a fegyencedzés alatt azt próbáltam imitálni egy gépen, a hátizomra hat és a hurkákat tüntette el :) ami elég jól sikerült, mert hát az izomláz az eredmény :) meg Tamás videóiból a bicepszest francia rúddal kipróbáltam, popsira emelgettem még bár azt hittem popsi, hát nem hátsócomb volt, a súlyzós kitörést 2-3*, de ott megnyomja a nyakam csontját így továbbiakban kézi súlyzóval fogom.. 

Azt hiszem ma is lemegyünk a tóra :) kicsit ráedzek, hogy mennyi lesz majd ott kitalálom :) miért megy így a kori amikor eddig semennyire  se? nem tudom, talán a futástól talán erősödött a combizmom, jobb az egyensúlyom, nagyobb az érzés bennem, hogy meg tudom csinálni... de jól esett..

Ma eddig ettem 
2 sz. kenyér teljes kiőrl. feta sajt, de már a tehéntejjel készültet eszegetem :) 2 KV
t- 1 alma másik héja
E. finom főzelék

U:?

V:?

Tegnap eléggé elhúztam mert reggeli 2 sz. kenyér feta sajt
T:+ E- túró +nat. jog. és lila mikrós piskóta 2 kanál graham+2 kanál sütis 9%os 1 kanál palacsintaporos és 1 kanál lekvár diab. 55 gramm a többi ua. 3kan olaj 100 g.tej stb 

 Azért szúrtam el mert nem voltam itthon vagyis egybegyűjtöttem teendőimet és tízóraim 1 kókuszos fehérjeszelet a müllerből mire hazaértem leesett a vércukrom, jó a szelet, de én úgy érzem nekem nem vált be mert dobálja a cukrom rendesen.. olyan 3 ig ettem az ebédem szóval akár ebéd uzsi is volt aztán a vacsira a párom sok LIDLis vastag virslit (krinolin) főzött így bevállaltam 1et, de azt meg kenyérrel ettem slimes 2 db és teljes kiőrl 1 mustár sajt. (szóval megmagyaráztam magamnak, megnyugodott a kis lelkem..  vagy mégsem)
Hétfőn beszélek unokahúgimmal a Plázában hogy kezdjen velem diétát! ha elkezdi kezdem én is előrehozott időponttal... 

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tukorkepem.blog.hu/api/trackback/id/tr254093587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G. Kriszti 2012.02.11. 17:18:24

Kedves Erika!

Régóta követem a blogodat és minden elismerésem a tiéd. Amit elértél, az valóban elismerésre méltó. (Bár nekem is sokan mondják, hogy akaraterő és kitartás az van bennem bőven./Anyukámtól örököltem:o)/) Ha jól értelmeztem, akkor a négynapos diéta az 5. napon elölről kezdődik. Ma kezdtem a Lifetilt-diétát, a kezdő csomagot pedig csütörtök-péntekre várom.
Megyek is, kiveszem a fagyasztóból a halat, hogy holnapra felovadjon a hűtőben a fokhagymás tejciben...HMMM!!
További kitartást és sikeres "súlymegőrzést" kívánok!
Üdv:

G. Krisztina

B.-né Erika 2012.02.11. 18:52:55

@G. Kriszti: köszi :) pont most beszélek az unokahúgimmal hétfőn, lehet előre hozom a diétám kezdőidőpontját és vele kezdem a diétám újra, még pár kiló, aztán alakformálás :) Majd számolj be hogy haladsz és tudjuk egymást támogatni, ha kell :) vagy épp motiválni :) honnan indulsz? van blogod? készíts képet :) azon jól fog látszódni mit értél el, még látványosabb lesz... kitartás és menni fog!

thatsme 2012.02.12. 01:22:01

koriiiii *.* én szerdán megyek egyetemi korizásra, már alig várom :)

B.-né Erika 2012.02.12. 08:23:06

@thatsme: nagyon jól esett :)
Néztem a postod és ez a 14*,12* nem a kilogrammhoz hanem a lbs-hez tartozhat én most 132 lbs vagyok :) Én is próbálom elcsalni a Zsoltit színházba sikertelenül, operába reménytelen lenne :) de ezzel adtál egy ötletet :) köszönöm, megvalósulásáról később.
Jó fegyencedzést, olvaslak folyamatosan, még ha nem is írok alá :) várom majd az "új diétád" :)jó ötlet, hogy 1600-tal kezded és úgy csökkented..Nálad már azért nem sok van hátra.. Én is már a tartós 60 vagy picit alatta, ami tartható :) ma is megyek korizni, tegnap kimaradt...

thatsme 2012.02.12. 11:57:41

@B.-né Erika: igen, a kilóval beszorozva nekem is valami 900 körüli kalória jött ki, úgyhogy ezért gondoltam nem a metrikus mértékegységeket használja. Úgy látom, 5-8 kg körül van rajtam, szóval van miből leadni :)

B.-né Erika 2012.02.12. 19:36:49

@thatsme: én annyit nem találnék rajtad, de a Tomi biztosan :D
Ma az előbb megkaptam nekem már híznom kéne :) ment ki a Zsolti a szobából és vissza szólt arra, hogy a Reni mondta, hogy nekem is be kéne vetetni a gyomromat, hogy fogyjak 60 kilót(pont az van a Tv-ben, TV2) - én erre, hát de pont annyi vagyok, akkor elfogynék, - és akkor szólt vissza a Zsolti az ajtóból, hogy nekem már nem fogyni kéne hanem hízni :)
jól esett... végül is :) A lányom 55 kiló, egy méretű felsőt hordunk :)

G. Kriszti 2012.02.12. 21:10:15

@B.-né Erika: Kedves Erika!
Nem is gondoltam, hogy válaszolni fogsz, de nagyon jól esett. 75 kilóról indulok, igaz, hogy én 170 centi vagyok, de felesleg itt is van azért jócskán ;o).
Fotót később, blogom pedig nincs - szerintem azt sem tudom, hogy' kell hozzákezdeni egy ilyenhez, pedig nap, mint nap használom a pc-t. A gyerekek után (11,5 a fiam /már majdnem akkora, mint én/ és 9 éves a lányom, akik mindig találnak ürügyet egymás cséplésére) szaladt fel pár kiló, amit azóta is cipelek, bár egy "edd a felét"-diéta rendesen (meg egy kis lelki "sérülés") lefogyasztott úgy 6-7 éve. Azóta töretlenül 75 vagyok (+ vagy - 1-2 kiló). A második csemetével 89 kilóig mértem magamat, aztán nem tudom, hogy mennyivel mentem szülni. (Nem mertem ráállni a mérlegre.) Arra még hadd kérjelek meg, hogy avass be a LifeTilt-dolgok szedési adagjába, hisz amint írtam, jövő héten én is megkapom őket.
Előre is nagyon köszi!
Ja, még valami:
1.) amikor főzeléket ír, akkor mit szoktál "gyártani"?
2.) a te gyomrodat nem bántja az édesítő? Tudod-e, hogy melyik a leginkább "gyomorbarát"?

Üdv:
G. Kriszti

B.-né Erika 2012.02.12. 21:29:21

@G. Kriszti: Vitamin reggel ébredés után, éhgyomorra aztán jöhet a reggeli, én párszor elkövettem azt a hibát, hogy nem ettem 10 percen belül és hányingerem lett, ezt csak ezzel lehet kiküszöbölni bekapod és megcsinálod a reggelit vagy reggeli előtt :) Bemásolom amit Bence adott útmutatásnak :)
Adagolás
Micellar Casein - 1 adag 30 gramm
Pyruvat - 1 db reggeli után, 2 db ebéd előtt
Vitamins A-Z - minden reggel 2 db
HCA - 1 db reggeli előtt, 2 db ebéd előtt
Carnitin - esetenként 1 db torna előtt fél- 1 órával
E-Z Coat spray sütéshez.
A főzeléknél fontos, nincs rántás!nincs liszt! más mehet, tejföl 1 kanál én így szoktam vagy magával...néha teszek bele pirospaprikát néha nem :)
Édesítőnek próbáld ki az ezerédest, de ha természetest szeretnél STEVIA én nemsokára azt is próbálom :)
CLA- reggel 1, Speed reggel 1 és ha még szükség van energiapótlásra +1.
Kávé ha muszáj akkor 1 kis tejjel, de akkor az estiből ki kell vonni a főzelékes napon nincs tej, de 100 ml mehet a kávéhoz, ha tejföllel csinálod a főzit :)
Ehhez tényleg csak kitartás kell :) Motivációnak ott lesz ahogy néznek rád :) tetszeni fog ;)

G. Kriszti 2012.02.13. 07:41:26

Kedves Erika!
Nagyon köszönöm a válaszaidat, jól esik, hogy ennyire barátságosan közelítesz a chat-előkhöz.
Csak azért merek még kérdezni, nehogy kijöjj a gépelésből /;o)/:
* amikor tornázol, akkor egyedül vagy-e?;
* milyen gyakorlatokat csinálsz (talán azokat, amelyeket lerajzoltad?)?
Ha időd engedi, kérlek, hogy válaszolj!
Előre is köszi és jó gyereknevelést!

Üdv:
G. Kriszti

B.-né Erika 2012.02.13. 15:31:14

Szia,
Néha futás után még bemelegedett izmokkal nekiálltam a gyakorlatoknak amit a Tomi rajzolt nekem, a hasazás kemény és hatásos :) néha fürdés előtt a gyerekekkel, 3-5 évesek és olyan ügyesen utánoztak :) De mindenféle mozgást szeretek, de azt tudom, hogy a fegyencedzés+ futás volt nekem a 70 nap alatt, bár mostanában el kell mennem itthonról, hogy mozogjak, heti 2*60 percben tornázom és közben vannak a gyakorlatok is amit nem nézek meddig tart elkezdem és csinálom... most pár mozgást ki szeretnék próbálni:
- kangoo
- power plate ilyen zizzergős :)
- spinning :) egyenlőre ennyi..
ha csak az én gyakorlataimat csinálod és a futást, már az is hatásos :) de meglátod 3-4 hónap és nem lesz elég, több kell!!!
süti beállítások módosítása